Megkímélve, kevés kilométerrel került hozzám az új kedvenc. Fiatalos vagány kis űrhajó, nagyon begyere.

img_0799_masolata.jpg

 Én és a romantika kéz a kézben!

snowfordulopont.jpeg

Snowtime

37221235_962404217274408_4324885552852631552_n.jpg

Rábaring, parabolica, 150km/h, bal tükör a korláttól centikre, libabőr!

img_1099.jpeg

igazi élettere a hó

Szögezzük le, nem volt rozsdaboglya. Kifejezetten jó állapotú, csendesen susogó motoros szépség volt. Amiért igazából ide került az a időbeli kellő távolság. Olyan régen volt már, hogy meg kell említeni. Autóbuzériám alapköve marad mindig is. Illetve a Duen adok-veszek oldaláról köszönt vissza az ismerős rendszám, egyem a szívét még mindig lábon van és rója a verseny kilométereket, de napjainkban már SP rendszámmal ;)

22052743_803305356517629_274525_n.jpg

Nem túl hideg tél volt 96-ban, ekkor állt össze a költségvetés régi álmom megvásárlására. Irány a főváros, a Lancia specialista csapatnál találtam rá az áldozatra. A tűzpiros, külsőre teljesen gyári, viszont +50 lóerővel computeresen izmosított Lancia Delta HF Integrale jogos tulajdonosa lettem. Sajnos ebből az időszakból kevés fotóm maradt.

lancia3.jpg

lancia.jpg

lancia2.jpg

Ipari mennyiségű szép emlék marad bennem. Városi kergetőzés a rendőrökkel, esti hójárás a Bükkben, illegális gyorsulási verseny a Metró és az Agip benzinkút közötti útszakaszon. folyt.köv.

Amúgy 190-es benzines mercit szerettem volna! Kipróbáltam párat, kis motorost, nagy motorost, automatát és kézi váltóst. Végül rájöttem, nem az én világom a fotelból autózás. A bukólámpás "szögletes" Celica már régi vágyam. rally múltja miatt különösen vonzó volt számomra. Így találkoztunk először fürdetés közben félig tisztán, félig koszosan. Kicsit kopottas külsején, belsején látszott a múlt, a csikorgó indulások, visító gumival vett kanyarok. Érdekes módon a műszaki állapotát ez alig befolyásolta a majdnem 30 éves paripának, gyakorlatilag mindene működik rendeltetésszerűen. Koppanásmentes futómű, az elektromos bizbaszok (ablakok, tükör, napfénytető, ülés, hátsóablak fűtő és törlő) mind működnek, a motor húz mint a vonat. Fülig érő vigyorral szálltam ki a próbaútról. Aztabetyármindenit, ez tényleg egyben van! A keret nélküli ajtó már tényleg csak hab a tortán. Vezetett szervizkönyv és egy halom alkatrész a jutalom ha elviszem a verdát, mondja a régi tulaj. Engem meggyőzött, mármint a Celica.

Fénykép0149.jpg

Az első tankolás, háttérben a kutas egykedvűen nézi lelkes telefonos fotózásomat. 

Fénykép0150.jpg

Vásárlás után izgalommal vágok neki a hazaútnak. Vettem már 3x ennyiért "itthoni karbantartott" veteránt ami otthagyott az autópályán. Igaz csak egyszeri eset volt, de a mai napig kísért az emléke. Befekszem a vezető ülésbe, deja vu érzésem támad. Emlékeztet a Porsche 924-re, csak valahogy minden könnyedebb.

Fénykép0155.jpg

Az economy lámpa meghitt fényénél, gazdaságos fogyasztással érjük el a garázst, nyugtával dicsérjük a napot. Első útjaim egyike régi driftes cimborámhoz vezet, Ő a japó gépek jó értelemben vett szent bolondja. Na végre normális autót vettél, felkiáltással fogad. A motortért munstrálva kiszalad a száján. Ezt már szeretem! Majd a szakadó esőben megvarrja a törött első spoilert, amúgy driftes vagánysággal. Kötelező sérülés megvolt, még ha nem is te csináltad. Használd egészséggel!

Fénykép0160.jpg

Kisvártatva megérkezett az osztrák édes tesó, más néven "donor". Ő "Csipkerózsika" álmát aludta az ország közepén, Várta a herceget aki életet lehel jó pár éve mozdulatlan testébe. Na ez elmaradt, viszont apránként szinte minden porcikáját felhasználtuk a kék állapotának stabilizálásához. Ilyen felni, olyan felni :-) Gyönyörű belső, apró külső hibák, de hát ebben a korban ezeket már nem illik észrevenni.

Fénykép0195.jpg

Az is kiderült, hogy tisztára eredeti!

Fénykép0193.jpg

 

APA KEZDŐDIK!

Most pedig következzen a kék helyreállításának szélmalomharca, melyet mazohista örömmel csinálok.

 enterior:

Világoskék műbőrrel áthúzott első ülésekre már a hazaúton rápenészedtem. A fehér donorból komplett átugrott a GYÁRI kárpit. Legnagyobb királyság a derék és oldaltámasszal kombinált sportülés, persze motoros.

Fénykép0207.jpg

20160804_074331.jpg

az ördög a részletekben lakozik...hamusból italtartó!

img0104a.jpg

Kormány, váltásjelző bioptron lámpa.

4.jpg

 

exterior:

Fénykép0298.jpg

Apránként módosul. Avatatlan szem észre sem veszi a változást, pedig folyamatosan fehéredik első lökössel kezdődött és tető festésével végződött.

Fénykép0300.jpg

 Némi lakatolás ráfért, de a doblemez teljesen ép.

Fénykép0369.jpg

Fénykép0392.jpg

fenykep0424.jpg

Felni csak OZ.

13920287_1700673540230591_7326681643881070969_o.jpg

11195276_10205292137316045_1735866752_n.jpg

és lőn világosság...

img_6804.JPG

motor:

Végre összeállt, stabilan bírja a gyűrődést :)

futómű:

Felni OZ racing, sportrugó, sportosabbra hangolt gátlók 

2015-től gyakorlatilag gondmentesen falta a kilométereket, folyamatos résztvevője veterán találkozóknak, hegyi felfutóknak :) 2015.Veterán Hegyi OB.kat.III.hely. 2016.Veterán Hegyi OB.kat.I.hely.Bajnok!

dscf26332.jpg

13584909_577152435799590_7077113712679957023_o.jpg

13177221_993776884010574_7557734640702493055_n.jpg

12285584_10153741633283545_718512237_n.jpg

Veterán túrán 

_DSC4135.JPG

10483819_705819606134268_3450737962990205917_o.jpg

Téli időszámításra átgumizva. Rendeltetésszerű használatban :-)

img0071a.jpg

Remek társaságban!

p1150503.JPG

p1150500.JPG

2015 MAVAMSZ Veterán Hegyi Felfutó OB. kat. III.hely

4n.png

2016:

sima_masolata.jpg

2017: 

duen_gulfracingday2017_csn054.jpg

és garázsjárat, téliálom

img_6782.JPG

A fedő story, Anyának is legyen saját veterán autója. Szivem ez csak a Tied lesz, én nem fogom vezetni. Csak akkor megyek a közelébe, ha elviszel egy körre , vagy karban kell tartani. Projektfelelősként a szokásos köröket kezdem futni, nézem a öreg autókat a neten. Közben körvonalazódik mit is keresek. Legyen coupe, 30 év fölötti, lehetőleg gyári állapotú, műszaki és rendszám legyen, OT nem kötelező.

A kör szűkült: Triumph TR7, Fiat X1/9, Datsun 280Z, Ford Capri és Porsche 924

924.jpg

Miért pont ők? Nincs rá épeszű magyarázat, csak! Szinte az összes élőben megnézett autóban csalódtam. A pécsi historic EB-ről hazafelé jövet megnéztem a hirdetésben legjobb állapotú Porsche-t. A 924 egyértelműen rám nézett, még útban hazafelé eldöntöttem kell egy ilyen lapos valami.

Fölgyorsultak az események, telefon a Porsche gazdájának. sikeres eredetvizsga után kp-ban fizetek. Uccu vonattal a Fővárosba, eredetvizsga OK, Biznisz megkötve. Befeküdtem a vezetőülésbe, irány haza. Gép remekül húz, futómű jó feszes semmi koppanás zörgés. Ideális körülmények, 20 km. megtétele után örömömben gondoltam küldök az Asszonypajtásnak mms-t, hogy már úton vagyok hazafelé egy hófehér Porsche-val. Telefonnal lepattintom a műszerfalat, de elküldeni már nem sikerült.

Fénykép0288_001.jpg

Houston we have a problem! A Hófehér Porsche 924 motorja gyakorlatilag előjel nélkül, végleg kilehelte a lelkét. Telefon a régi tulajnak, egyezkedés, majd több órás kényszerpihenő az autópályán. Tréleren vissza a kocsit, vissza kp-t, majd vert seregként újra vonattal haza. Otthon a finom vacsorát gyászos hangulatban költöttem el, de legalább minimális veszteséggel nyugtáztam a napot.

Lassan olyan kóros elmeállapotba kerültem, hogy már mindenhol 924-t láttam, kerestem, kutattam. A magyar 924 kudarca nem térített el, simán beleszerettem az orrmotoros Porsche-ba. Az itthoni jó állapotú példányoktól elment a kedvem, irány nyugat. Németországban élő Hugi jóindulatát és férje német tudását kihasználva vett új lendületet  a 924 projekt. Újból a netet bújtam, kiválasztottam néhány megfelelőnek tűnő példányt. Ismét vonatra szálltam a hunok eltökéltségével! Kiérkezésem és egy áttelefonált nap után nekiindultunk becserkészni a következő áldozatot. Több megnézett 924 után rá kellett jönnöm ott sincs kolbászból a kerítés, bár a német átlag kocsik jobbak mint a nálunk "karbantartott"-nak mondott jószágok.

Fénykép0303.jpg

Ezt a szép mohazöldet az elporladt kédergumik miatt nem hoztam el. Majd ezer kilométer és több megnézett autó után ránk mosolygott a szerencse. Északon találtunk egy Le Mans sondermodelle-t. Aludtunk rá egyet és másnap visszamentünk érte. Sajnos a sógor autója az út felénél másképp gondolta, szerencse huss. Már megint lerobbantunk, csak most a német autópályán tartottunk kényszerpihenőt. Ekkor minden épeszű ember hazagyalogolt volna és belátja az intő jelek alapján, nem szabad több energiát fektetni a 924 projektbe.

Fénykép0343 másolata.jpg
 A német autópályán lepukanni még rosszabb mint nálunk, mert azon a szakaszon pont nem volt semmilyen sebességkorlátozás. Pár méterre ácsorogni a 200 km/h fölött száguldozó kocsik mellett, elég félelmetes dolog. Hogyan tovább? Én harakirit fontolgatok, de a kis bicskámmal ez is sokáig fog tartani. Sógor nyugodt, mondta autóklubtag minden meg lesz oldva... hát hittem is, de inkább nem. Az ADAC küldött díjmentes trélert, ami elvitt a legközelebbi márka szervizbe. Ott közölték, másnapra kész a kocsi, ennek költsége minket terhel. Grátisz vagy fizetik egy napi szállásunkat a közeli sok csillagos szállodában, vagy folytatjuk sürgős utunkat és adnak csereautót egy napra (kilométer korlátozás nélkül)! Utóbbit választottuk, ez itt más világ, de mintha másik bolygón lennénk.

Fénykép0346.jpg
 Na kérem evvel a kályhaezüst kombival folytattuk az utunkat. A célállomásnál Porsche 924 Le Mans 1980-ban kiadott 1002 db.-os limitált széria egyik garazsírozott példánya várt. Föllelt állapot: másfél év műszaki, egy év garancia a frissen fölújított motorra, új kipuff rendszer alatta. Gyakorlatilag ez volt az egyetlen autó amire azt mondtam, akkor is hazaviszem, ha nem indul be. Sógor a háttérben mosolyogva kérdi. Na megtaláltad? Nem válaszolok, csak áhítattal nézem a vágy tárgyát. Szép egészséges illesztési hézagok és egy-két használatból fakadó hiba jellemezte a géptestet. A hideg motor pöcc-röff, ez volt az első példány aminek működött a hidegindító rendszere. A repedésmentes műszerfal pedig csak hab a tortán! Csomagolják, visszük!

Fénykép0356.jpg
 Ideiglenes rendszámba csomagolva, go home! Vissza a félúton lévő márkaszervizhez, de a kocsi csak másnap lesz kész. Közeli panzióban pár euróért megaludtunk, este a helyi görög étteremben ünnepeltük a Le Mans vásárlást. Közben a család fölváltva érdeklődött telefonon kényszerpihenőnk miatt. Tele hassal, ouzó-tól vidám hangulatban nem győztünk érzékeltetni nehéz sorsunkat. Másnap a kölcsön verdát leadva, megjavított autónkat felvéve indutunk hazafelé. A helyi benzinkutas tankoláskor megdicsérte a jó bőrben lévő 924-t, majd érdeklődött, hogy a hétvégi veterános bulira jöttünk-é mert nagy parádé várható. Ekkor találkoztunk fiatalságom egyik ikonjával

DSCF0043.JPG

DSCF0047.JPG

Elszántan vágtam neki a hazaútnak, hiszen a magyar 924 pár kilométer után kidőlt a sorból. Folyamatos vándorlásban a szemem, vízhőfok-rendben, olajnyomás-rendben, töltés-rendben. Faltuk a kilométereket, haladtunk hazafelé napsütésben, stauban, és olyan esőben, hogy szinte tengeralattjáróban éreztem magam.

DSCF0057 másolata.JPG

Fénykép03912.jpg

Az ördög nem alszik. A sógor aki mögöttem jön, villog dudál, integet vadul. Bakker kezdek sápadni, mi a bánat történt már megint. Nézem a műszereket, vízhőfok-ok, olajnyomás-ok, töltés-ok. Egyre jobban integet, álljak meg azonnal, győz a józan ész, megállok. Szétnézek, már megint az autópályán dekkolunk. A pánik oka a  kipufogóvég lekonyulása, nem törött le teljesen csak ott figyelt lefelé. Gyorsan lecsavartam, be a csomagtartóba. Kötelező hiba megvolt, most már tényleg uccu haza.A fehér új családtag (a lekókadt kipufogóvéget leszámítva) gyakorlatilag hiba mentesen abszolválta az 1500km.-es hazautat.

Itthon átvizsgálás után, hengerfej felújítás, szélvédő, üzemanyag szivattyú, 4 teleszkóp, első üléseken kárpitjavítás, felnipolírozás és olajcsere következett. Majd egy komolyabb alsó-felső takarítással abszolválta az OT minősítést és a KPM vizsgát.

Fénykép0037.jpg

Forgalomba helyezés nagy öröm, hosszú projekt végét koronázza meg. Rendszám: hungarikum, két betű, négy szám, mint régen!

P1130059.JPG

Fénykép0064.jpg

P1120238.JPG

Sok rendezvényen volt hű cimbora, több trófeát is nyertünk vele. Mennie kellett, már láthatáron az új projekt!

1208_fmbk_verseny_kisnemedi_0315.jpg

IMG_0835.jpg

img_9278.jpg

DSC_8214.JPG

Eladás után világhíres lett:

http://retrovasak.hu/kereknyom-porsche-924-le-mans-edition/

A Wikipédián Porsche 924 Le Mans etalon lett

 

Ismét veteránt kerestem, valami rallyhoz közel álló paripán törtem a fejem. Ekkor figyeltem föl a az R5 első szériás megkímélt példányára.


4141363582_14ca3b532e.jpg

Kopasz kis ördögként álldogált az udvaron. Persze az asszony szeme egyből megakadt a rozsdától hőlyagosodó sárvédőíveken, nyugtatgattam, hogy semmi gáz úgyis le lesz vágva az a rész:)  Cél a Gr.2 verzió életre keltése volt. Nagy lökhárító, szélesítések, széles felni, nagy motor , stb.

4141631312_9062e5882c.jpg

4141364670_592b9ba28e.jpg

Sikerült beszerezni a nagy tesó cuccait, rögtön nekiláttunk faragni.

4315634318_d12e48701b.jpg

4314898385_4acb7f65ae.jpg

4315635196_79b8cf7243_o.jpg

P1100571.JPG

Pár hónap elteltével összeállt a verda. Rengeteg veterán találkozón és túrán öregbítettük hírnevét.

2010_bpcgp_299.jpg

dsc_0704.JPG

P1090807.JPG

Fénykép0133_1.jpg

P1080175.JPG

dsc_0697.JPG

bpcgp 004.jpg

 

Pár év elteltével, illetve a következő  rozsda rügyezésnél több donor felhasználásával született újjá. Így utcai állapotában nekem sokat veszített varázsából, Gr2. külsővel volt igazi kedvenc. Élénkpirosan fejezte be nálam pályafutását.

 

komment

Címkék: R5 Gr2

Itt azok a paripák vannak amik valami különös oknál fogva mindig a második sorban álltak. Szinte fellelt állapotban lettek továbbadva.

00144849.jpg

Na ez a projekt igazi zsákutca volt. Kosárban vettem, "na ezzel pont átbasztak". Lakatolás után az első összerakásnál derült ki, hogy szinte az autó fele hiányzik. Talán versenyautó még kijött volna belőle, rengeteg biz-baz hiányzott :-(

00114859.jpg

Gyüjtögesse más végeláthatatlanul az alkatrészeket, a GT-nek mennie kellett.

◊  ◊  ◊

Szépreményű Escortom sorsa jól indult, de ő a válság gyermeke. Csak annyi volt a bűne, hogy rossz helyen volt, rossz időben.

00170079.jpg

00170080.jpg

Gyakorlatilag egyszerűbb volt Renault R5 első szériát venni sok vizsgával mint válság idején önteni a pénzt a projektbe. 

Árokjárás után sérülten likas hűtővel került hozzám.

6598_1.jpg

Szintbehozva, kiegyengetve.

6598_2.jpg

Szintbehozva, kiegyengetve.

Az Alfa bordó nem igazán jött be nekem, így lett Ferrari piros.

6598_3.jpg

Az Alfa bordó nem igazán jött be nekem, így lett Ferrari piros.

Iodsárga lámpasorral, front ültetéssel és RonalA1 felnivel kiegészítve.

10155232_275269135987923_8736796525410276597_n.jpg

Iodsárga lámpasorral, front ültetéssel és RonalA1 felnivel kiegészítve.

00051146.jpg

Kívül-belül újra régi fényében tündökölve rótta a "verseny" kilométereket.

0000013967-8d996de2228a1be3.jpg

2006 Yetro Mátra Túra beszámoló:


A rajt elõtti nappal kezdeném a történetet. Az udvaron pöpec módon kipucolva frissen ültetett futóművel állt a paripám, csurig tankolva.
Izgultam, hogy bírni fogja é a gyürödést, hát kihoztam egy tesztkörre. Jól sikerült, kb. 2 kilométer megtétele után a púpos aszfalton felütöttem a kipufogót. sajna eltört mind a két kipuff leömlõ öntvényem.
Ott álltam a nagy magyar valóságban kipufogótlanúl.
...és most honnan a bánatos faxból kerítek leömlõt péntek délben 82-es GTV-hez?
Boltban kizárt, hogy legyen. Maradnak az Alfás cimbik....telefon.Haver mondja, van neki két garnitúra Tömítés úgyan nincs, de majd pasztával a régi, csak kibírja a hétvégét. Irány a szerelő, mert nekem most erre nem lesz időm, dolgom ezer, csinálja gyorsan gyorsan. Estére kész a vas, nem ciceg a motortér, alig várom a holnapot!

A rajt napja! Tökéletes minden klappol. a fővárosban öröm látni a rengeteg Alfetta GTV-t. Hatot számolok össze, de van aki csak nézelődni jött. Meg is jegyzik: Népautó, persze vihogunk. Közeleg a rajt pillanata, barátunkért külön izgulunk az itinert nézve, mert nem müxik a kilométer órája, így a számláló nélkül kell boldogulnia.
Elrajtolunk, alfás kollégával az első feladat utáni 5 kilométeren négyszer találkozunk szembe, na ez jól kezdődik. Később gyakorlatilag egymást kerülgetve abszolváltuk a távot. Mátrában egy jobbos fordulásnál becsúsztunk a vízlevezető árokba, kövér gázzal vissza az aszfaltra. Semmi gond, jó hangulatban folytatjuk a vetélkedést. A gyertyatekerő erőpróbán Mátra sportkocsi pörgeti magát! Hatalmas apró kavicsos parkoló adta magát, már forogtunk is parkettán a GTV-vel. Barátom mondja még 1X, most veszi videóra, pechjére szélirányba áll. Kíváncsi vagyok a porfelhőtől mi látszik? A hajsza fojtatódik a parádsasvári hegyi felfutó akkor még tükörsima betonján, szinte fejből tudom supermotoval ezerszer megcsináltam oda-vissza. Kár, hogy a végére elfogy teljesen a fék, fölforrt az öreg dot 3, ja és a kilométeróra se mutat semmit, már kezdek elkeseredni mikor pihenő következik. Műszerfal szét-össze, hála istennek üzemel, a pihenő után a fék is visszahűlt. A feladatok fogynak., Hegyi szerpentinen alfás cimborával vívunk, nagy a harc, hátsókerék hajtás vív az első kerekessel.  Kilinccsel előre fűzzük a kanyarokat, de a két jármű közötti táv szinte nem is változik. A végén jót nevettünk a veszett tempón, egyikünk se hagyta magát.

Az első napi célban hideg sör és cimborák várnak. Sírva-röhögve tárgyaljuk a nap eseményeit.
Na ennél a pontnál nagyon bántam, hogy csak 1 napra jöttünk.

Köszönet a rendezõknek a szervezésért, a remek útvonalért! Jövõre, veletek, ugyanitt!

00051145.jpg

A hozzám hasonló autóbolondok nem érik be eg szimpla utcai autóval. Jürgenwagen, ugyanmár legyen Alfa Romeó, na az már valami. Jó kapcsolatot ápoltam a szerelővel, mert kellett :) Mikor már a sima alfázás nem elégített ki, rájöttem az öregautózás lesz a megoldás. A szokásos "megnézekpáratmindsz@r" körök megfutása után találtam is egy remek Sprintet, bár kicsit Need For Speed hangulatú volt a jármű. 

1970_1.jpg

Jó alap, bár rengeteg hőálló ezüst az utastérben. Az előző tulaj fiatalítani akarta a paripát, ennek érdekében nem riadt el semmitől, nagyfelni, vágott rugó, startrek kormány piros bőrbe bújtatva, kályhaezüst festék az utastérben, műszerfal alatt ledvilágítás, és treplemez a szőnyegre szegecselve. Szóval nagy a bajusz!

1970_33747.jpg

Összevásároltam hozzá rengeteg antik a tartozékot, mindjárt jobban mutatott mint a treplemezesszőnyegtuning. A műanyaglökhárítós változatot gyakorlatilag visszaalakítottam az első szériás Veloce Sprint modellé. 

1970_33746.jpg

Korhű felni, króm lökös, első szériás hűtőrács és lámpasor kint és belül szinte gyári állapot.

1970_33748.jpg

2005_12_17_006.jpg

süti beállítások módosítása